Némán

Némán

Ne szólj!

Halld a csendet.

Némán figyeld az éjt.

Suttogd

belül el, az élet

hogyan ír egy mesét.

Dalod

legyen szótlan,

ha öröm lejt táncot,

s ott, hol

szikra lobban,

tépjük szét a láncot.

A csend

maga a kincs,

egy pillantás is elég,

zsongón

harsogja, nincs

illúzió, csak emlék.

Tested

igaz, valót tapint

kezem. Illatod is zenél.

Csendünk

jó! Szívünk legyint.

Néma szemünk beszél.

A jövő szele

A jövő szele

Váratlanul önt el a hő,

megérzem, hogy mi a jövő,

főként ha szele lángokba tol,

és melege hosszan lelkembe forr.

Kitárom karjaim, vár rám egy nyár,

elrepülök felé, mint egy madár,

tárott szárnyaim vonzzák a fényt,

hogy magamhoz öleljem e nagyszerű lényt.

Csókod aromája szívemnek a méze,

aranyunkba szövött ötvözetnek réze.

Örökre összeköt, jó szoros pókfonál,

nem választ szét senki, csak majdan a halál.

Szeretem veled a lebegést,

árkán túlcsorduló vízesést

szabadít a nyílt óceán felé a vágyunk,

s ha mindig így akarjuk, teljesülhet álmunk.