Teljesen
Testem kezedhez hajlik,
feléd vonzza az érintés
iránti vágy, s megtörik
a csend. Sóhajunk kevés.
A levegőt kábán kapkodom,
szív dobbantja a nesztelent.
Nem tudom, melyikünkét hallom,
de fokozza a végtelent.
A külvilág halottá fagy,
nem marad benne semmi
olyan, amit lelkünk nem hagy
meg nékünk; ez vagyunk mi.
Könnyem szép-ívelten gördül
puhán, le végig az arcomon.
Csókod, mi bőrömnek feszül,
eléri, s leissza mámorom.
Törvényes-e tán az érzések
tömege? Igaz-e, mit álmodom?
Érnek-e bármit e kérdések,
ha tudom, egyik se csak vágyálom?
Érzéki könnyedséggel bújok
karjaidba, s örömöddel
takarózom. Cseppet sem túlzón
mondom: szeretlek szívemmel.
