Árapály
A Hold vonzza be a varázst.
Tengerekben szított palást
húzódik egész a partig.
Állhatatlan árral közeledik.
Nem kapkodva éri el a bokád.
Felfelé simogat. Ha hagynád,
új bőrként tapadna testedre.
Mérgezett nyílként fúródna szívedbe.
Már deréktájon jár, mikor érzed,
ha így folytatja, egy életre véged.
Mégis állsz csak. Nem is szaladsz.
Önáldozóan benne maradsz.
Felér a torkodig. Szívednek már annyi.
Hiába mód, elvész. Nem keltheti semmi.
Precízen fojtogat. Kivárja, míg megfúlsz,
addig reményt is ad… boldogan kimúlsz.
Mi az mégis, mi öngyilokra késztet?
Egy szerelem talán? Mely maga a végzet?
Láthatatlan karok ragadnak magukkal a Holdra.
Jég lesz, mi addig forrt… de megpróbálod újra.
