Elfogadás
Belülről remeg a lelkem,
remeg a kezem, a szívem.
Nem hagyhatom el életem,
keservesen túl kell lépnem.
Rejtőzött érzelmem nem kétlem,
tovább tombol bús lényemben.
Dermedten, tűnődve figyelem
a világot. Még mozog körülöttem.
Kiáltanék hangosan. Nem értem,
mi okozta hirtelen repedésem.
Tudom, hogy vétlen vétkeztem,
de nem látom át okát mégsem.
Az emberek jönnek-mennek át a életen,
szabadon, vagy fogolyként, kedvesen.
Múlékony illúzióként érzékelem
magamon kívül a bánatot. De érzem.
Hatalmam elmúlt. Erőm sem végtelen,
letenném a lantom. Érzem, hogy végem.
Kikacsintva e sűrű homályból kétlem,
hogy újra fellángolhatna reményem.
Zúgva omlik le a lét. Esélyem
közel sem annyi, mint hittem.
Nem súgtam volna: szerelmem;
de igaz volt minden, mit átéltem.
Lassan most térdre rogy lényem,
koporsóm hirdeti új létem.
Eljött értem a fény, s nem félem
hagyni neki, hogy kitépje szívem.
