Karámok között
Száguldanék, szabadon a széllel,
de börtönöm foglyaként nem lehet;
minden reményem biztosabban vész el,
mint örömöm, hogy rab többé ne legyek.
Utam kanyargóssá válna, zölddel körös-körül,
hegyek csúcsán állva néznék némán körül.
Letekintve látnám a völgyeket, hol csendes,
vízesésekkel tarkított, égszín patak csobog,
s szívemben egyre inkább ugyanaz a kedves,
nem múlandó, örökké tartó szabadvágy-tűz lobog.
El akarok innen menni, kitörni rút börtönömből,
nem félni új élményeket, mikre lényem visszahőkölt
eddig, de bátorságom daccal vetekedve burjánz,
s lelkem vidám vággyal keveredve lengén hintáz
a széllel. Megteszem. Itt hagyom jelenlegi életem,
magammal viszem mostanáig oltalmazó védjegyem,
s karámjaim közül kitörve többé soha nem vétkezem.
