Újra
Nem szorul többé nyakam köré a hurok,
melyet én magam csavartam oda szorosan,
de egyúttal megmarad körülöttem a burok,
hova én bújtam bele nemrég boldogan.
Nem gyötrődöm, elhajítom sírt készítő ásómat,
újra érzem, hogy áramlik levegő a tüdőmbe,
rájöttem, mi volt eddig az igazi áldozat;
nem akarta, de bezártam jól a szívembe.
Egy véletlen perc műve minden, az egész…
Kezdettől ismert volt e gyönyörű álom.
Hiába küzdött ellene minden csepp józanész,
jó ideje mást sem, csak az ébredésem várom.
Nem zárult le semmi, még túl élénkek az érzések,
én mégis ismét lágyan, szabadon lélegzem,
anélkül ugyan, hogy választ kaptak volna kérdések...
meglátom őket egyszer… hamarosan, úgy érzem.
