Könnyek nélkül
Szárazon égnek szemeim,
elszállnak kóbor reményeim.
Kitaposott utamnak vége,
lábam nem lép többé fényre.
Szívembe magány költözött,
örömöm torz maszkba öltözött.
Nincs helyem itt most már, érzem,
félek, elvesztettem végleg kincsem.
Sajnos hamar adta el fényét
az aranyam, mint testem életét,
árnyék borult gondtalan lelkemre,
rablánc szorult rég puha kezemre.
Tudom, hiába már ezek a szavak,
a dolgokon tán úgysem változtatnak.
Mégis akarom, érezd, hogy szeretlek,
nem múlnak belőlem nyomtalan érzések.
