Törékeny
Áttetsző, sőt, láthatatlan üveg
érzékelteti szívem ritmusát.
Jeges is bír lenni, mégsem hideg
fuvallat adja ez üvöltő muzsikát.
Rekedten dalolja hős énekét
a semmi, borzongást idézően
nyitogatja szét szép szemét
egy árnyék... múltat igézően.
Váratlan ostrommal csap le rá
valami rettenetes fájdalom,
őrjítően pontosan célba talál
egy kínzó, szaggató borzalom.
Holttá dermed, mi addig ég,
mélyülő, kék tengerbe gázol
a remény, bár ki teljesen nem ég,
hiába fodros habok között táncol.
Napsütésre várakozik a szív,
fény bújjon elő a felhők mögül,
s amint ez végre megtörténik,
az egész világra nyugalom ül.
Próbált léptekkel suhan a szél,
mely szintúgy nem látható,
meg is törik ez is a szirt szélén,
a rideg kő ugyanis gyilkoló.
Törékeny pillanatok rabjaként
tengődve át a komor éveken
egy dolog örök foglyaként
él még az érzés. A szerelem.
Tükörben pózolva látszik, ha igaz
alapokkal színesített, mi szép,
s ha el is törne valaha, nem vigasz,
hogy minden, ami volt, örök emlék.
