Tolvaj
Fény után kutatva
suhansz át az égen,
szemeid pásztáznak
mindent lent a réten.
Szárnyad suhogása
lágy dallammá simul,
mígnem egy csillámra
sötét árnyad borul.
Nem gondolkodsz, lecsapsz
a vétlen áldozatra,
nem véletlen élsz úgy,
mint egy büszke szarka.
Életed a rablás,
nem számít, hogy lelkek
bánják ön-hős tetted.
Utadon tört szívek.
Ám ezek is ragyogók...
ha részenként meg is találod,
tán teljessé illeszted,
de össze nem ragasztod.
Öröm kúszik a torkodba,
lényed még többet áhít.
Ösztönöd egy: csak a lopás.
Másnak fáj, de téged csábít.
