Lélekkín
Nem érdekel hideg, mely egész csontomig hatol,
nem látlak rendesen, bár tudom, itt vagy valahol.
Fájdalmam vég nélkül taszigál teljesen a mélybe,
harcomnak immár kilátástalanul vége.
Ha jelentenék annyit, mint te jelentesz nekem,
bármily jó is mással, nem tennéd ezt velem.
Vérem tajtékos fodrosan távozik belőlem.
Mitől féltem, bejött. Hagytad, elvegyenek tőlem.
Emléked szívemben örökké bent marad,
akárhova is visz eztán kacskaingós utad.
Csak meg ne bánd… Tartsd meg választásod
akkor is, ha idővel talán mégsem áldod.
Minden eddig voltnál többet értél nekem,
már-már úgy döntöttem, hogy feladom életem.
Te biztattál jobban, de kételyem nem fakult,
most biztos boldog vagy. A MI, úgy tűn, elavult.
Hiába akartalak nem befolyásolni,
hogy szíved szabad legyen és így tudj dönteni,
mégis élt reményem: tán mellettem helyed,
csak te nem tartottad be remélt ígéreted.
Kegyetlen döbbenten szívem nem kalapál
többé. Ennyi volt? Könnyedén eldobtál…
Nem tudom, hogy tudnék e gyötrelemmel élni.
Napokig egész volt, miért kellett eltörni?
Hazug lett volna minden érintésed, szavad?
Ha játszottál velem, szívem most szétszakad.
Bénultan várom, hogy két szót szólj legalább,
ne így némán lökj el; ez még inkább megaláz.
Vereségem kínoz, bár tudhattam előre,
de titkon reméltem, hogy nem ez lesz belőle.
Jövőm sötét maszlag, a felhő nem tisztul,
a lelkem lassacskán, de bizton elpusztul.
Erős és intenzív szikra élt szívünkbe,
nem értem, hogy miért és mi tette tönkre…
Önvétkem belátom, bizalmam gátolt,
féltem, elveszítlek. Ez, mi megbénított.
Túlságos szerelmem már túl kiadta magát,
egy dolgot kívánnék: csak magát a halált.
Neked viszont a jót. Legyen sok belőle,
de ne áltass senkit. Mondd meg a szemébe.
Bevégzett a sorsom, nincsenek eszmények,
mik maradtak belőled: szerelmes élmények.
