Szárnyak
Leírhatatlan szép, mivé válik az élet,
mikor árnytalanná simít izzó közelséged.
Lebegni óhajtok, soká, e fellegen,
s nem mással, mint veled, parázslón, édesen.
Hagyni vágyom a kínt, hogy uralkodjon rajtam,
mint ölelésed íze, mit mindig is akartam,
eltelít az öröm, nem számít más senki,
míg csókod engem éget, nem olthat el semmi.
Álmom olykor robban, torzítja a képet,
de te felébresztesz. Valóra váltsz szépet.
Zsongani kezd bőröm, bizseregni lelkem,
balzsamos szavakkal pezsdíted fel létem.
Szárnyak nőnek körém, oltalmazón, puhán,
s mennyig repítenek oly sok pokol után.
Te is velem repülsz, bár nincs, mi kényszerítne,
s nincsen ennél jobb sem, mit szívünk remélhetne.
