Ezer darabban
Utam pora magasra csapódik körülöttem,
éreztem előre, mégis látnom kellett végem.
Már megint úgy sejtem, nem maradt ihletem…
Több ezer apró darabra tört szárnyaló szívem.
Tanács nélkül állok romjaim csapadékos halmán.
Bíztam, de tört a hit. Reményem magának is halvány.
Érdemes-e új kört pergetni kispatakunk malmán?
Van-e talán kiút? - kérdem törten, koporsóm alján.
Ha hatna a szó, bármily gyilkos is a fájdalom,
talán... de csak talán... lehetne még egy alkalom.
Lenne még egy esély felülírni bánatom,
ha igaz volna a szó, mi most csupán ártalom.
Miértek lüktetnek dübörgő halántékom mögött.
Hibám gerjesztette hibád. S ez mindkettőnket megölt.
Lehetetlen nem létezik - mondják okosan a költők,
ám egy részem halott, kínjaim nagyon is élők.
Szakítva minden bűnre hívó rosszal, haragos okkal,
mi bajt hordoz, bármi lehetséges volna sokkal.
A szál darabokban, tele szívem könnyes szókkal,
idő kell, meg erő megvívni ezzel az átokkal.
Megharcolt csatánkból győzve kikerülni az igazi.
Egymást ettől kezdve már csak boldoggá tenni.
Közösen átrobbanni az életen, s nem félni
kísértést; jobb nemet mondani, és szeretni.
