Ne hagyd...
Ne hagyd, hogy darabokra szaggasson,
ne hagyd, hogy kínzó oszlopra aggasson!
Ne hagyd, ne add fel örök érvényű elveid,
ne hagyd, ne könnyítsd meg keserű élceit!
Boldoggá tegyen a tudat, lezárult egy része
a múltnak, melynek immár mindörökre vége.
Utólagos áskálódással csak bomlott elme
aljasodik le odáig, hogy ál-fájdalmát kifejezze.
Ami valójában, igazán, örökké tartón számít,
benned marad, a kéjes sors bármerre is kábít.
Ha múltbeli fontosnak gyalázza emlékét a jelen,
lehet, nem ér annyit, hogy érte könnyed legyen.
Fájó, és rossz, mert sosem hitted volna róla,
ha tisztelettel, méltóságosan távozik. Nem mondja,
mi bögyét dagasztja, kínját - ha van - elnyeli,
s nem tesz kiábrándultságodra. Csak elengedi.
Önmagát sajnálva túlzón, fokozottan próbál fizetni,
bánatát másokra kivetítve, gonoszkodón heccelni.
Szánalmat ébresztő, de általam is megértett lélek,
csakhogy rajta is múlt minden... Átkaitól nem félek.
Ne hagyd, hogy mélyebbre lökjön a csalódás,
ne hagyd; szíved egykori lángja már csak látomás!
Ne hagyd, ne engedd, hogy mérgezze életed,
ne hagyd... mert végső reakciója végül is jó neked!
